A hidratáló krém használata egy kislány szemével nézve

Minden korban fontos, hogy hidratáljuk a bőrünket, ezt anyukám is mindig elmondta, mikor kicsi voltam. Akkor még nem értettem, miről beszél, sőt, azt sem értettem, minek van neki annyi krém a polcon, már sokszor attól féltem, hogy a fejemre fog borulni, mikor a fürdőszobában rohangálok.

Elmondta, hogy mit mire használ, persze már akkor is akadékoskodtam, nem értettem, hogy miért van nappalra és éjszakára is arckrém, miért keni magára a fura állagú arcmaszkokat. Anyukám is mindig úgy tartotta a saját szépülős-délutánjait, hogy az arcmaszkot felkente és az uborkaszeleteket a szemeire tette. Én pedig mindig odasomfordáltam és megettem őket, aminek ő nem igazán örült, de mindig azt mondta, hogy inkább az uborkát egyem meg, mint hogy a tábla csokikat toljam magamba, miközben ő nem látja ezt az uborkáktól a szemén.

Szintén régi történet. Anyukámék az egész lakást felújították, és ott kezdték az egészet, hogy előbb kiselejtezték, hogy mi az, ami már nem kell, vagy mi az, amit nem használunk. Ehhez pedig több kartondobozt szereztek be, mindegyikre ráírták, hogy „kacatok”. Ezekben a dobozokban mindent meg lehetett találni, voltak benne babaruhák, régi játékok, kinőtt cipők, elhasznált edények, vagy éppen nem használt szépségápolási és tisztálkodási szerek. Voltak olyan termékek is, amik még becsomagolva álltak, még egyszer sem lettek használva.

A takarítás és pakolgatás 3 napig tartott, az utolsó napon is még a lakásban álltak a „kacat-dobozok”. Én pedig már nagyon unatkoztam, gondoltam, hogy megnézem, miket is pakoltak ezekbe a dobozokba, ugyanis észre vettem ám, hogy néhány játékom nincs meg. Nem voltam én rendetlen kislány, mindig elpakoltam a játékaimat. Ideje volt hát megnézni ezeket a dobozokat, tudtam, hogy izgalmas dolgokat fogok bennük találni, és biztos voltam benne, hogy a dobozban vannak az elveszett játékaim is.

Kinyitottam őket nagy kínkeservesen, mert már le voltak ragasztva. Elkezdtem kipakolni belőlük, de csendben, különben anyáék meghallották volna, és akkor többet nem látom azokat a játékokat. Tudtam én is, hogy ezeket már nem használom, de hát sosem lehet tudni, mikor lesz szükségem rájuk.

A dobozban rengeteg krémet találtam, mindegyik hidratáló krém volt. Volt olyan, amelyikből több volt. Gondolom anyukám ezért szerette volna őket elajándékozni. Nem értettem, hogy minek vett ennyit, ha nem is használja. Annyira foglalkoztatott ez a gondolat, hogy a játékaim már nem is érdekeltek.  Elgondolkoztam azon, amiket anyukám mondott nekem. Fontos a hidratálás, meg kell előzni, hogy kiszáradjon a bőrünk, fontos vitaminok vannak ezekben a krémekben, stb.

Hát én fogtam magam, odamentem az ablak mellett lévő növényeinkhez és kibontottam a krémeket. Azzal a lendülettel bekentem az összes növényünknek a levelét és a szárát is, mondván: fontos a hidratálás. Anyukámék arra lettek figyelmesek, hogy túl csendben vagyok, bejöttek a szobába és látták, hogy minden hidratáló krém a növényeken landolt. Nem értették, miért csináltam ezt. Hát, elmagyaráztam nekik, ők pedig jót nevettek, és elmagyarázták, hogy a dolgok azért nem így működnek.

A hidratáló krém, amit használtam, csodás illatot varázsoltak így az egész szobában, viszont az én feladatom volt, hogy megtisztítsam az összes virágunkat. Eltelt néhány nap, és a virágok egyáltalán nem pusztultak el, sőt, szebbek voltak, mint korábban. És, ha közel hajoltunk hozzájuk, még mindig éreztük a hidratáló krém illatát. Egy igazi zseninek éreztem magam, már hátra is dőltem az ágyamon, mikor eszembe jutottak a játékaim. Hát, azokat azóta már valaki más használta…