Ha riasztó az elveszett fogad helyén tátongó lyuk, akkor jó megoldás lehet a fog implantátum!

Érdekesnek tartom, hogy maga a riasztó szó mennyire sokrétű. Persze léteznek ennél több jelentéssel bíró szavak is, de mivel nekem az a szakmám, hogy riasztó berendezésekkel foglalkozom, ezért számomra ez az a szó, amivel gyakran találkozom, és így gyakran van lehetőségem elgondolkodni róla.

Ha valaki azt mondja, hogy riasztó, akkor mi jut eszedbe? Egy főnév, vagy egy melléknév? Mert bizony ez a kifejezés mindkettő lehet. Melléknévként egy olyan dolog, ami felhívja valamire a figyelmet, legfőképpen rossz értelemben, főnévként pedig egy olyan szerkezet, ami erős hang kibocsátásával jelzi, ha a tulajdonodhoz illetéktelenül nyúltak hozzá.

A riasztó berendezések a modern kor vívmányai, amik azért jöttek létre, mert sajnos bizony igény van rájuk. Ha nem létezne lopás és betörés, akkor az én munkámra sem lenne kereslet.

Mondjuk ezek a tevékenységek már az ókorban is létező dolgok voltak, akkor is voltak már olyan emberek, akik illetéktelenül tulajdonították el mások dolgait, de az ellenük való védekezés lehetősége a technika fejlődésével vált egyre lehetségesebbé.

El tudnád képzelni, hogy olyan világban éljél, ahol még az ajtó zárat sem fedezték fel? Én például biztosan nem. És szerintem ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül, sőt. Amint az embernek lehetősége volt rá, elkezdett olyan módszereket és eljárásokat kifejleszteni, amiknek segítségével megvédheti nem csak a magántulajdonát, hanem saját magát is. Röviden, így fejlődtek ki a riasztó rendszerek, amik az utóbbi évtizedekben egyre inkább fénykorukat élik. Minket is egyre több ember keres fel, hogy riasztót szereltessen a házára, lakására, de sokan például az irodájukat, vállalkozásukat is ezzel védik az illetéktelen behatolástól.

Visszatérve még arra a témára, amit a bejegyzés elején felhoztam: Ha azt mondom, riasztó, akkor sokak számára még mindig nem egy biztonsági berendezés ugrik be, hanem egy melléknév. A feleségem például gyakran szereti ezt a szót használni, főleg akkor, ha fel akarja hívni a figyelmem valamire, ami szerinte rossz, vagy nem megfelelő. Teszem hozzá, mindig erősen megnyomja a „riasztó” szót, hogy egy kis élt is adjon a dolognak. Például ilyen mondatokat szoktam kapni tőle: Riasztó, hogy állandóan a padlón hagyod a koszos zoknid! vagy Komolyan mondom, a lustaságod már szinte riasztó! és még sorolhatnám… Nem mondom, ezek a mondatok azért jogosak, eleinte még jókat is nevettem rajtuk, a szóvicc miatt, de azért sokadjára már annyira nem viccesek.

A feleségemnek néhány hónappal ezelőtt ki kellett húzni az egyik szemfogát, mert már rossz állapotban volt és nem lehetett megmenteni. Sajnos ilyesmi könnyen megesik az emberrel, nem mindenkinek vannak erős és strapabíró fogai. Szegénykém elég rosszul viselte azt, hogy meg kellett válnia egy fogától, én pedig viccesen próbáltam ezzel a mondattal elütni a helyzetet: Drágám, a kihúzott fogad helyén tátongó lyuk egyenesen riasztó! Hát… eleinte nem értékelte annyira a mondatot, de aztán leesett nála a tantusz, hogy csak őt akarom ezzel kifigurázni, és végül elnevette magát. Tudta ő is, hogy nem gondolom komolyan ezt, de azért megjegyezte, hogy nem szeretne öreg koráig így maradni.

Persze én is örültem neki, hogy szeretné pótoltatni a hiányzó fogát, ezért segítettem neki utánanézni a témának. Amikor találtunk egy szimpatikus fogorvost, akkor elmentünk hozzá és ő azt ajánlotta, hogy fog implantátummal szépen lehet orvosolni a helyzetet. Az első konzultáció óta már eltelt pár hét, de mint megtudtuk, ezen egy nagyon hosszú, több hónapon át tartó folyamat. Sebaj, megéri kivárni, ráadásul amíg véglegesen el nem készül a feleségem új foga, addig talán még párszor elsüthetem neki az imént említett riasztós mondatot. Talán ha ő is ennyiszer hallja tőlem, akkor rájön, hogy nem vicces és ő se mondja többet. Talán. Idővel biztosan kiderül.